
Kérjük, segítse alapítványunkat adója 1 %-ával Hódmezővásárhelyi Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvány
Adószám: 19083302-1-06
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola honlapján.
2017.05.31. Tudásbajnokság Országos Döntő
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2017.06.08. Levelezős német csapatverseny
2017 tavaszán Frühling in den DACH-Ländern címmel országos német levelezős csapatversenyt hirdetett a HEBE Kft. A verseny célja, hogy megismertessék a tanulókat Németország, Svájc és Ausztria tavaszi ünnepeivel, szokásaival, és elmélyítsék szókincsüket a témakörökben. A verseny egy feladatlap kitöltésére és egyéni, illetve csapatos projektmunkák elkészítésére épült.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2017.05.31. Gyereknap Mártélyon
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2017.06.02. A Győztesek Olimpiáján vesz részt iskolánk tanulója
Iskolánk tanulója Kopornyik Kata (2.c) Moszkvába utazik, ahol a Győztesek Olimpiáján vehet részt. Katánál 2013-ban leukémiát diagnosztizáltak az orvosok. Nagyon kemény időszak következett, ugyanis kilenc hónap kemoterápián, majd ez után gyógyszeres kezelésen is át kellett esnie a kislánynak, és mindet nagyon jól viselte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2017.05.30. Bodzási Civil Nap
Örömmel tapasztaljuk, hogy sokan érdeklődnek a régi hagyományok, a helytörténeti sajátosságok megismerése iránt és szívesen töltötték velünk ezt a délelőttöt.
promenad.hu/cikk/lazar-sokkal-jobban-szeressuk-a-szulofoldunk-178092
Negyedik alkalommal rendezte meg május 27-én iskolánk a Tarjáni Általános Iskoláért Alapítvánnyal és a Kertvárosi Olvasókörrel karöltve a Bodzási Civil Napot. Az eseményt Lázár János országgyűlési képviselő nyitotta meg köszöntő beszédével. A szombaton kora délelőttől érkező családokat, érdeklődőket színes programokkal, néptánccal, zenével és látnivalókkal várták a program szervezői. Az iskolaépület udvarán fellépett a Kankalin néptánccsoport, volt kutyás- és Segway bemutató.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2017.05.24. Honismereti Tanulmányi Verseny
Eredmények:
Farkas Alma (4.a) megyei 1. hely, országos 1. hely
A 2016-17-es tanévben ismét megrendezték az országos internetes levelezős Honismereti Tanulmányi versenyt. A tanév folyamán zajló 3 forduló során többek között történelmi, irodalmi, természetismereti témájú kérdésekre kellett a diákoknak válaszolni. Iskolánkból 12 alsó és felső tagozatos tanuló vett részt a megmérettetésen, melyen kiváló eredményeket értek el, kilencen országos I. helyet szerezve. Felkészítő tanáruk: Gémes Dóra
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2017.05.15. Édesanyák köszöntése
Anyák napja alkalmából kedveskedtek anyukáknak, nagymamáknak, anyák napi műsorral és saját készítésű ajándékokkal.
"Anya, anya, édesanya,
Nem ölel úgy senki más,
Anyák nélkül mit sem érne
ez a kerek nagyvilág."
/Bartos Erika/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni

